2.

Nos, Babák (new name), köszönöm a 3 feliratkozót, nekem rettetően nagy boldogság, hogy látom, velem vagytok. A szavazást meghosszabbítotam 29-éig, ugyanis akkor érek haza. Igen, utazom, így szerdától nem leszek, részeket sem tudok írni (nem mintha olyan sűrűn lenne...). Szóval ha mire hazaérek, sok visszajezést kapok, extrahosszú részt publikálok, okés? (: Ja, és ez kicsivel rövidebb rész lett, mint az előző, amit sajnálok, de már ki akartam tenni.

PS.: Ez hosszú előszó lett. Na mindegy. Szeretlek titeket! <3 

PPS: Most lehet, utálni fogtok... (:

Plüssmaci.

- Ha nem engedsz el azonnal, sikítok.

- Figyelj Cica...

- Szükséged van még a golyóidra? - néztem a huszonéves srácra, aki berántott a furgonba.

- Neked lenne szükséged rá, Cica? 

- Először is fújj. Másodszor meg, ha kell még neked, ajánlom, hogy ne szólíts Cicának. Nem szoktam nyávogni.

Odasétált elém, leguggolt, és szemöldökrántások közepette hízelgően kezdett beszélni.
- Figyel Cicus, ha nem tetszik, ez van. Majd megszokod. - Héé Sky, lány vagy, nem kisállat. Meg kell hogy mondjam, nem hatott meg, ahogy a beszédem sem őt. Így tetthez kellett folyamodnom.
- Nézd, pirosat kaptunk – mutattam a szélvédő felé. Amint elfordította a fejét bevetettem a régi, jól bevált trükköt, miszerint az antipatikus embereknek kijár a tökön rúgás.
- Ááááá. - A lábára görnyedve dőlt el. Skyler, ismeretlen srác – 1:0. Egészen eddig arról is elfeledkeztem, hogy Luke és a göndörke is „csapdába esett”.
- Hé főnök – nyöszörgött a lerúgott srác előrefelé. - Mit kezdjek velük?
- Charles, az isten szerelmére! Nem bírsz el egy kislánnyal?
- Én kislány? Csak szálljunk ki! Olyant kap maga is, hogy egy hétig mogyorókrémet esznek.
- Hahaha. Charles, kötözd le őket.
- Jól van, főnök.
- Ash – bökte meg Luke az említett személy vállát. Suttogva beszélt, hogy senki se hallja. –, ha odaér, csapd meg erősen.
- Á-á-á. Nem fog menni, Szöszi.
- Egy rossz mozdulat a lány felé, és kitekerem a nyakadat. - Luke aranyos, meg minden, de túlságosan törékenynek hisz engem. Ha tudná milyen vagyok igazából...
- Hát, Szépfiú, te sem vagy egy könnyű eset.
Valami hosszú kötéllel kötözött le minket. A srácoknak kezeit a testükhöz, nekem pedig külön a lábamat, külön a kezeimet.
- Engem miért kell duplán kötni.
- Veszélyes vagy...
- Ki ne mondd, hogy cica! - rugdosódtam. Illetve, próbáltam. Inkább csak össze-vissza mozogtam.
- Kislányt mondtam volna, de nekem oly mindegy ám, hidd el.
Charles elhallgatott, hála az égnek. Úgy fél órája utaztunk már teljes csendben, ami kezdett kínossá válni. Várj, ha belegondolok, nem is volt kínos, de síri igen. Mindegy. Elöl bekapcsolták a rádiót, ahol éppen egy Try Hard című zene hallatszott. Nem mondom, hogy ne m tetszett, de nem is sorolhatom a kedvencek közé. Dallamos volt, meg kell hagyni. Még élvezni is lehetett volna, ha Luke és Ashton nem énekel bele.
- Hé, srácok - szóltam nekik kedvesen. Nem hallottak meg. - Basszus! Értékelem, hogy szeretitek a számot/bandát, tudomén' mit, de lehetnétek tekintettel másokra – mutogattam magamra. - Összevesztem a családommal, átmentek a lábamon, a fejem is kivan, kérlek titeket.
- A Vörösnek igaza van, kuss legyen. - Vagy egy medve dörmögött, vagy a főnökük az. Engem nem izgat...
- Bocsi Skyer.




***



Egy elhagyott iroda ház parkolójába érkeztünk. Régen a nagyi mindig azzal fenyegetett, hogy legyek nagyon-nagyon jó kislány, mert ha nem, elrabolnak. Mondjuk, én akkoriban könnyen bedőltem ennek, de ma visszagondolva badarság. Kinek kellene egy taknyos kis négy éves, aki fekete filccel villámokat rajzol a falra (meg úgy mindenre és mindenkire), kineveti a testvérét amikor ő sír, felesel, és alig csinál valamit, csak alszik. Ja, és nem mellesleg a babái haját tépi, színezi, és dekorálja a bútorokat. Mindegy, kicsivel több dolog a kelleténél.

Valahol a külváros szarabbik felén voltunk. Bevittek minket egy üres szobába. A befelé vezető utat jól megnéztem, hogyha lenne alkalmam, hol tudjak kiszökni. Azonban fogadni merek, hogy elfelejteném, olyan hirtelen történnének a dolgok.

A teremben volt három szék egy korláthoz kötve (szerencsére párnákkal), és két lapos, ramaty ágy. Szürke falakkal voltunk körülvéve, itt-ott még a tapéta is kezdett lejönni... az alatta lévő. Egy kis polcon voltak műanyag poharak, tipikusan az ilyen egy használatra valók, mellette meg egy víz adagoló ballon. A lámpának - ami egykor ott volt – semmi nyoma. 

- Előre szólok, sehová nem tudtok menni. Senki nem jár erre, segítsétek nem lesz. Itt maradtok addig, amíg be nem valljátok.

- Mit nem vallunk be? - néztem értetlenül a dagi fickóra.

- Ó, Vöröske, tudod te jól.

- Éppenséggel nem, szóóóval valaki árulja már el, mi a szart tettem?

- Tettünk – szólalt meg Luke. - Ha itt vagyunk mi is, valószínűleg mind hibáztunk.

- Lényegtelen. Itt maradtok, ahogy már mondtam, egy... egy ideig.

Kiment az ember, és kattanást hagyott maga után: kulcsra zárta az ajtót. Nagyszerű! Megcéloztam az egyik ágyat, majd amikor leültem, láttam, hogy Luke követi a példámat. Leült a másik ágyra, majd utána fekvő helyzetbe fészkelte magát. Ashton csak furcsán nézett hol rám, hol a Szöszire.
- Igen? - kapcsolt Luke.
- Én hol fogok aludni?
- Luke mellett, ez csak természetes.
- Hééé, miért? Aludjon a székeken.
- Komoly? A székeken kéne aludnom? - nézett ijedten rám. Főleg rám. Unottan megforgattam, és rájöttem, hogy nem hagyhatom. Nem érdemli meg, főleg, hogy ártatlan. Senki sem érdemel ilyent. Ránéztem, arrébb húzódtam a falhoz, és megpaskoltam az ágy másik felét. Luke megvillantotta az önelégült mosolyát, amiből egy dolgot vettem ki: Kell egy olyan piercing. Ash közben mellém huppant, és akaratlanul is elmosolyodtam. Meg kell, hogy mondjam, szar érzés így összenyomorodni. Kénytelen voltam szólni a másik ágyat lefoglaló piperkőcnek, aki a telefonja első kamerájában a haját igazította.

- Luke, kelj fel, Ashton, te is!

Furcsán reagáltak, de felkeltek. Szöszi pajtásom egy "Ajj, basszus, ez így volt kényelmes..." mondattal jutalmazott. Arrébb álltak, helyet teremtve kreativitásomnak, én pedig egy gyors mozdulattal egybetoltam a két ágyat. Voi lá! Mindenkinek van helye. Gyorsan bemásztam a sarokba, elfoglalva a világ legjobb helyét, aztán gyorsan át is kellett adjam a helyem Luke-nak, mert ő nem alszik Ash mellett. Na, Ash pedig fordítva nem.

A két srác között aludtam el, lábamnál a táskámmal. Egyszer a telefonom is előszedtem, de hát térerő nincs, hogy jelezzek, de egy SMS-em volt csak a szolgáltatótól, hogy nincs pénz a kártyámon. Fene! Egyszer felébredtem. Egyetlen egyszer, amikor éreztem, hogy valamelyikük a kezét a derekamon átteszi, és szorosan magához ölel...