4.

 Sziasztok, Drága Olvasóim, akik még nem hagytatok el! Mint látjátok, összehoztam egy új részt a napokban, és nagyon jó ihletem volt. Ha még mindig tetszik a történet, hagyjatok nyomot magatok után, vagy csatlakozzatok a csoportunkhoz.:)

Jó olvasást! xo. Dina C.

 

 

Deja Vu

>>ZENE<<

Az előző két napban valamire rájöttem az elfogóimmal kapcsolatban. Ahogy alvást színlelek, akarom mondani alszok, meglátogatják Luke és Ashton barátomat, és furcsa dolgokról beszélnek. Kiiktatás, szerződésszegés, pech, megfigyelés, és hasonlók. Ellenük viszont már tervet forralok. Vajon mi a reakciójuk a fiúknak, ha megszöknék velük?

Ma reggel én voltam a korai, aki nem aludta át a fél napot. Jóval a két szépfiú előtt keltem fel. Körbejártam a helyet, majd a vécének csúfolt raktárt is. Az ablakoknál viszont különösen sok időt töltöttem. Az üveg belsején, tehát a szoba felől fa lécek vannak felszögezve. Megmozgattam a lécet. Eléggé instabil és korhadozó. Nem nehéz eltüntetni. Kétszer egymás után felemeltem a lábamat, megnéztem, hogyan helyezzem, hogy jó legyen, majd harmadikra egy rúgással kettétörtem. Az ablaküveg hangos csattanással jelezte, hogy megadta magát.
Erre persze a fiúk is felébredtek.
 - Skyler, mi az istent csinálsz? - kiabált Luke, ahogy meglátta, mi történt.
 - Mit, Luke, mit. Próbálok kiszabadulni. Nem akarok itt maradni egész nyáron!
 - Ó, hát nem vagyunk jó társaság?

 - Nem ezt mondtam. Nagyon bírlak titeket, de nem bírom ezt a fajta bezártságot. - Ó, bezzeg amit apád tett, bírod! - Luke szavai úgy csaptak le rám, mint villám a falura.
 - Luke! Állítsd le magad! Nem szép dolog mások magánéletébe belemászni. - Jeleztem Ashtonnak, hogy nem kell megvédjen. Ez a mi harcunk.
 - Jézus, az illedelem mester! Szálljatok le rólam! Mindketten.
 Luke-kal az előző két napban kicsit összekaptunk ebben-abban. Mondhatni, mindenben. Ha én azt mondom neki, fekete, akkor ő váltig állítja, hogy az akkor is fehér. Ez csak egy érthető példa: teljesen az ellenkezőt mondja, mint amit én. Igenis fájt, amit Luke művelt. Eleinte reménykedtem, hogyha kiszabadulunk, lehet köztünk valami. Én az egészséges baráti kapcsolatra gondoltam, de most már tudom, hogy nem jöhet össze. Marad a csúf igazság, hogy Luke Hemmings taszítja azokat, akik szeretik. Ashtont is.
 - Luke - szóltam utána, míg ő az ablakot - vagyis az ablak keretet - vizsgálta. - Luke nézz a szemembe!
Megfordult. Nem igen voltam mostanában ilyen határozott. Tekintetét rám emelte, majd egy lépést tett felém.
 - Mondd csak, mi az újabb terved?
Tekintete jég hideg volt. Gyönyörű kék szemei lángoltak. Dühös volt, ám azt még nem tudtam eldönteni, hogy rám, vagy a helyzetünkre. Vagy mindkettőre, hisz miattam vagyunk itt.
 - Nem arról van szó. De mondd csak, te nem akarsz minél előbb eltűnni innen? Tudni, hogy a szerető családod felé tartasz, akik már égen-földön kerestek? Nem akarsz végre találkozni a szerelmeddel? Vagy megszabadulni tőlem, aki csak a bajt hozta rátok?
 - Skyler, hagyd kicsit - nyúlt a kezem után Ash, hogy egy kicsit lenyugtasson. -
 - Haver, ne avatkozz bele - nézett rá csúnyán Luke, mire Ash inkább leült az ágyra, és onnan figyelte az eseményeket.
 - Sky... - kezdte Luke. Tekintete lassan haladt a kezemtől az arcomig. Mélyen nézett a szemembe. Sírni támadt kedvem, de mégis erős maradtam. Mondd, miért teszi ezt velem?  - Skyler, ezt inkább most hanyagoljuk.
 - Hanyagoljuk? Jó, tudod mit, akkor legyen igazad, és hagyjuk az egészet a francba. - A szemem megtelt könnyel. Deja vu. Nem lehet így vége annak, ami el sem kezdődött.

>>HA AZ ELŐZŐT MEGUNTAD<<

 Eddig a szabadidőm nagy részében a fiúkkal próbálunk, vagy bandázunk, vagy éppen Ashton csajait próbáljuk szépen lekoptatni. Mert Irwin a lányok terén egy pöcs, ez tény. Soha nem töltök ennyi időt olyan lány közelébe, aki mellett nem kell gusztustalanul viselkedni, hogy megundorodjon, és saját döntésből elhúzza a csíkot.
De Skyler más. Sokkal másabb. Skyler mellett nem aggódom azon, hogy valamit jól csinálok, és belém esik, aztán le sem tudom vakarni magamról. Inkább az zavar, amit Ash csinál vele. Nem féltékenység, csak basszus! Tudom milyen, ha nem az esze irányítja. Nagyon nem az esze irányítja! Én pedig csak meg akarom védeni a Vörös Kislányt. Tisztában vagyok a szabályokkal. Nem kislány, nem kell megvédeni, de ha mégis, akkor semmiképp nem veheti észre, hogy miért védem meg.
De valami miatt most más. Nem értek a lányokhoz, de tudom, hogy valami baja van. Csak azt nem tudom, hogyan tudnám meg, mi a baja, amikor szóba se áll velem. Egész nap csak Irwin és ő. És ez zavar! Én mentettem meg, aztán rám se hederít. Rosszul esik. Ma is csúnyán összekaptunk, ami után Charlie (vagy Charles?) rontott be hozzánk.
 - Ti ketten - mutatott ránk -, mi az Istent műveltek? Az egész épület tőletek zeng, a francba is! Amíg nem bírtok megülni a seggeteken, addig nem mentek sehová. Világos?
 - Világos, csak épp te vagy sötét - nézett rá szúrósan Skyler.
 - Miért mindig miattam van minden?
 - Hé, miattunk. Főleg miattam.
 - Akkor mi. Nekem oly mindegy.
 - Nem láttad Ash-t?
 - Nem minden körülötte forog... Keresd csak meg, ha ennyire jóban vagytok.
 - Jól hallom? A barnáról beszéltek? Ó, ha ha ha.
 - Mit tettél vele? - érdeklődtem nem épp kedves hangnemben.
 - Nyugodj meg, Szépfiú, a másik is jó helyen van. Csak éppen ameddig nem tanultok meg Ti Ketten viselkedni, addig külön folytatjátok.
Fantasztikus! Bezárva maradok egy magányos, elkeseredett lánnyal, akinek támaszra van szüksége.
Várjunk csak... Luke, ez a te pillanatod lesz.
Hát persze! Itt van az esélyed, hogy Sky észrevegyen. Ráadásul ez az esély karnyújtásnyira van, és senki, az égvilágon senki nem kavarhat be. Nagyfőnök, kitettél magadért! Köszönöm.
Skyler letelepedett az ágyra, és a pokrócot a lábára terítette. Lassan ereszkedett le, mintha nem lenne biztos, hogy van valami a háta alatt, majd halkan puffant egyet az ágy alatta. Halkan, nyugisan sétáltam a helyre, ahol előtte az ő lábai pihentek. Mellé feküdtem, és nekiálltam szemezni a plafonnal. Mocorogni kezdett mellettem. Jobbra, balra, majd a hasára fordult, ahol végül megállapodott egy időre. Körülbelül egy percre. Még egyet fordult, végül az arca a mellkasomon állapodott meg. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, amit Skyler is észrevett. Meg kellett szólalnom, vagy a végén még túlgondol mindent.
 - Akarsz... akarsz esetleg beszélgetni? - Lassan rázta a fejét, már amennyire sikerült neki. Jó, vissza ovi szintre. -  Oké, Skyler. Mit szólsz ahhoz, ha barkochbázunk egy kis extrával?
Felemelte a fejét, és megtámasztotta a kezével.
 - Mondd, hogy ez nem olyan, mint a Barátság Extrákkal?
Ezen jót nevettem. Skyler és az említett film. Nem tudom elképzelni.
 - Nem, ez nem olyan. Teljesen más.
 - Jó, mik a feltételek? - Halvány mosoly bujkált az arcán, de nem mert előjönni.
 - Barkochba, egy kicsi csavarral megspékelve. A csavar pedig nem túl bonyolult. Ha kitalálod, mire gondolok, akkor felelsz vagy mersz alap. Kérdés, vagy merés. Ha pedig nem találod ki, ugyanez, csak fordítva.
Ezen gondolkozott egy darabig. Ó, Hemmings, nehogy itt kúrd el! Nyelt egy nagyot. Egy pillanatra becsukta a szemét, és motyogott valamit. - Egye fene!
Ezt a megkönnyebbülést! Rohadt nagy kő esett le a szívemről, hogy beleegyezett. nem vagyok szoknyapecér, de Skyler minden porcikája lázban tartott. Jézus, mit művel velem ez a lány. Önuralom!
Össze szedtem magam, és rámosolyogtam.
 - Ki kezd?
 - Hölgyeké az elsőbbség - feleltem.
 - Rendben. Gondoltam valamire - vigyorodott el. Ó, atyám!
 - Tárgy?
 - Igen.
Már rég észrevettem, hogy nem mindig néz a szemembe. De mindig az arcomon akad meg a tekintete. Igen, érdekes lehet a borostám, a szemöldököm, a szám, vagy a piercingem. Hát persze! A kis fém karika a számban!
 - Hm, kiegészítő tárgy?
 - Igen - morgott. Erre rátapintottam.
 - Luke Hemmings igényli ennek a valaminek a viselését?
 - Igen, igényli. - Jaj nekem, azok a mosolygó szemek!
 - Húha. Nehéz, mennyi mindent szeretek hordani!
Elnevette magát. Mint amikor az angyalok kacagnak. - Találgass!
 - Talán segíthetnél.
 - Talán játszhatnál szabályosan, Mr. - Isten játékos természettel áldotta meg ezt a lányt. Ezzel a dologgal kezdeni kéne valamit.
- Szabályosan? Az mi? - Kérdőn nézett rám. Kaptam az alkalmon, és gyorsan fölé kerültem. Csiklandozni kezdtem, mire nekiállt csapkodni a karomat. Egyikünk sem adta fel olyan könnyen. Két levegővétel között viszont megmondtam a választ. - Piercing.
 - Franc. Eltaláltad. Na ne kímélj.
 - Skyler Roberts. Felelsz, vagy mersz?
 - Felelek. Azzal kevesebb a vesztenivalóm.
 - Te akartad. - Gondolkozz, Hemmings, gondolkozz! Megvan a tökéletes kérdés. De vajon hogyan reagál rá?
 - Ha megcsókolnálak, tiltakoznál?
 - Ez meg milyen kérdés?
 - Normális kérdéshez normális válasz dukál, Aranyom.
 - Nos, Mr, ha megcsókolnál, pofon vágnálak. - Egy pofont megérne. Hisz' milyen csók lenne! Igaz, talán utána egész Sydney hallaná azt a csattanást, amit kapnék érte. De nem is ez a fontos. A Vörös jön. A Kis Vörös.
 - Sky, gondoltam valamire.
 - Tárgy?
 - Nem. Annál sokkal jobb.
 - Élőlény?
 - Nem teljesen.
 - Van köze hozzá?
 - Van.
 - Luke, ez így érdekes. Lássuk csak, mi lehet még. -  Sokáig gondolkozott, és kérdezgetett, mire jó felé tekintett. - Luke, amire gondolsz, az egy testrész?
 - Aj, igen.
 - Akkor megvan. Tudom, mi az, amire gondoltál.
 - Na mi az, Skyler? Hirtelen elfelejtettem - dobtam be a rövid memória kártyát.
 - Mell. Minden fiú a mellre gondol.
 - Bármilyen meglepő, Csajszi, de nem.
 - Akkor fenék. Az is ott van.
 - Nem. Még egy esélyed van, és vesztettél.
 - Oké, átgondolom. - Tényleg átgondolta. - Száj. Állandóan a számat bámulod. Luke, szólj már, a száj a helyes válasz?
Kicsit túlpörögött.
"Kicsit".
Akaratlanul is elmosolyodtam a hiperaktívságán. - Igen, eltaláltad. - Méghozzá a Te szádra gondoltam, basszus!
 - Luke Hemmings, áruld el nekem, felelsz, vagy mersz?
 - Merek. - Mit ér az élet, tettek nélkül? Mélyen a szemébe néztem. Olyan mélyen, hogy ha épp nem az ágytakaróba kapaszkodok, lehet, leszédülök az ágyról. Skyler pillanatokon belül megszopat valami feladattal. Ráadásul jól ki is nevet. De mit számít mindez, ha Ő oly' gyönyörű közben?
 - Luke, csókolj meg!

3.

Sziasztok! Babies, ezt is megértük! Egy friss résszel jöttem. Igyekszem mostanában összeírni a részeket. Ha nem megy, a facebook csoportban viszont igyekszem aktívkodni. Ha tetszett a rész, nézzetek be a csoportba. A linket az előbbi bejegyzésben megtaláljátok.
PS: Megjegyzést írni ér! :)
PPS: Köszönöm a 11 Cukorfalatnak, hogy még nem törölte a blogot a listájáról. Megyek nagy öleléssel ❤❤

  Felébredni máshol  

- Jó reggelt gyönyörűség! - nézett rám Luke. Ezek szerint Ashton volt az, aki éjjel macinak hitt.- Szia – mondtam neki egyhangúan. Nem igazán van kedvem reggelente bárkihez. Lehet, hogy bunkónak hitt, de koránnak éreztem a napot még a jó pofihoz.

- Bal lábbal aludtál?

- Az bal lábbal nem lehet aludni, bal lábbal kelni lehet – magyaráztam. – Mielőtt megkérdezed, a kettő között nincs összefüggés, de hatalmas különbség van.

Szerintem nem értette, mert eléggé furcsán nézett rám. Lehet, hogy csak szöszi és szimplán nem érti. Ezt hívhatják első benyomásnak? Vagy az más? Őszintén nem tudom.

Átfordultam a másik oldalamra, hátha szerencsém van, és újdonsült Fürtös barátom még alszik. Elkiabáltam. Idegesítő vigyor rajzolódott ki az arcára, majd megszólalt.

- Szia szépség. - Megrángatta a szemöldökét, mire nekem elegem lett, és felpattantam.

- Reggel van – néztem az órámra –, reggel hét húsz és ti már jöttök az ilyen csajozós szövegeitekkel. Őszintén, nem unjátok? Mert én meg fogom, ha így megy.

- Mi bánjuk azt, hogy jó csaj vagy? - vonta meg a szemöldökét Luke.

Beugrott, hogy Sav mit mondott nekem, amikor gólyák voltunk. „Ha így viselkedsz, sosem lesznek barátaid.” Nem miatta, hanem csakis magam miatt visszafogtam magam. Odaültem Luke mellé, és mélyen a kék szemeibe néztem:

- Tudod mit, ne haragudj, amiért hamar felkaptam a vizet. A testvérem mellett nehéz volt nyugton maradnom, és ez rossz szokássá vált. – Ashtonra pillantottam. Nem fair, hogy csak nézem. Elkaptam a kezét és most hozzá szóltam. – Neked is bocsánat. Mindkettőtöknek. Meg kell szokjam, hogy nem ellenem vagytok, hanem velem.

- Mondd, Sky, miért vagy ennyire... olyan aki ennyire hamar felkapja a vizet?

- Tényleg tudni akarjátok? - kérdeztem felkészülve arra, hogy nekikezdek. - Csak úgy mesélek, ha nem veszitek nyavalygásnak.

- Értve, főnök. Mondd csak - kacsintott Luke.

- Jó, akkor kezdem az elején. Van egy ikertestvérem, aki inkább a hisztis húgom, mondjuk azt. Úgy nőttem fel, hogy állandóan Savannah kapta a szebbet, jobbat, ő volt mindenben a hercegnő, mindig ő volt az okos, satöbbi, de csak apa szemében. Anya mindkettőnket ugyanannyira szeretett, ez lett volna a normális. Aztán negyedikes koromban, pont a karácsonyi szünet előtt, bejött nagyi a suliba értünk. Összeestem, amikor azt mondta, hogy anyut nem érik el, és lehet, hogy baj van. Mentők vittek el: engem és anyut is. Amikor felébredtem, ott ült mellettem a nagyi és Carter néni sírva. Tudtam, hogy nem jelent jót. Megkérdeztem hát, mi a baj. „Anyukád... anyukád elaludt.” „Pihenhetek vele? Ott lehetek, amikor felébred, hogy engem lásson először?” Carter néni odajött, és némán ölelt, majd a végén csak annyit mondott: „Kicsim, anyu örökre elaludt.” Egy világ omlott össze bennem. Kis híján a gépek, és a szervezetem is. Utána akartam menni, „ha anyu akkor én is” alapon, de sosem sikerült. Onnantól lemorzsolódtam Sav mellől, és már nem hajtottam annyira. Nem engedték az érzéseim. Magamba fordultam, elhanyagolt akire számítottam, becsaptak, de én még bírtam. Erősebb voltam, minthogy hülyék miatt sírjak. Évente néhányszor voltak kirohanásaim, de akkor is csak Carter tudott segíteni. Segített, hogy rátaláljak önmagamra, hogy rátaláljak a művészetre. Itt jön képbe a festészet, ami talán a legmegnyugtatóbb dolog, amihez fordulhatok. Érdekel olyan, amit én festettem? - kérdeztem tőlük már már mosolyogva.

- Hát persze – nevettek össze.

Beléptem a telefonomon a fényképekhez, és megmutattam, hogy mi volt az első kép amit festettem, és mi a legutóbbi. Megnyitottam a legutolsót. 

- Skyler, az csodálatos. A nő a képen pontosan ugyanolyan, mint te. Csak nem... - Félbeszakítottam Luke mondatát. 

- Ő az anyám. Fiatalon. 

- Nahát, Sky, pont, mintha ikrek lennétek. 

- Aha. Jó lenne, ha ikrek lennénk. Közelebb álltam hozzá, mint bárki máshoz. 

Luke tett egy lépést felém.
- Nézd, akkor most már én is közel állok hozzád? - vigyorgott úgy, mint egy rossz kisgyerek.
- Nem igazán. De még lehet akármelyikőtök elég közel hozzám, csak bizonyítani kell. Sokat.
Elléptem tőlük, és elindultam az Ipodomért.
Kell egy kis zene. Lefeküdtem az ágyra, és elindítottam a legelső zenét, amit kiadott. Paramore – CrushCrushCrush. Kell magyarázzam? Szerintem sem. Szokásom, hogy csak a fülhallgató egyik fele kapcsolódik a fülemhez. A másik lógott, így Ashton elkapta, és mellém feküdt. Hallgatta, amit én, aztán egyszer ellopta a kis kütyüt a kezemből. Végigfutott a gyorslistán. Aztán a mappákon.
- Rocker kislány?
- Tizenhét vagyok. Nem vagyok kislány. Lehet van egy kis közöm hozzá. - Egy kicsi. Roberts, ennél nagyobb kamut nem is mondhattál volna.


- Az enyém! 

- Nem, az enyém! - hallottam a hátam mögül. Bizonyára elaludtam
- Nyrrghhh – fordultam egyet. A hangomra, vagyis a morgásomra abba maradt a hangzavar. - Fiúúk!
- Hercegnő?
- Ne hívj így, Luke.
- Miért? Nem szabad? - Nem, ennél sokkal egyszerűbb érvem volt.
- A hercegnők ribancok. Az összes az.
- Talán megérti. Mit szerettél volna? - érdeklődött Ash.
- Meg akartalak kérni titeket, legyetek olyan cukik, és halkabban csináljátok, amit eddig. Felébredtem.
- Ne haragudj, legközelebb csendben leszünk. Így jó? - Fürtös Pajtás befogta Luke száját.
- Tök jó – kacsintottam oda nekik.
Nem tudom, álmodtam-e,vagy megtörtént, hogy valaki ordibál. Nem hiszem el, hogy mindig a kiabálások szakítják meg életem meghatározó cselekvését. 

- Idióták, megmondtam, hogy végezzétek a munkát pontosan! Nem pedig úgy, mint két nyálas buzi, aki nőzik meló helyett! Nem hiszem el! Ennyire nehéz lenne ez? Tényleg? Még egy ilyen és... -
- Mi lesz akkor? Ránk gyújtod az épületet? Nem teheted. Még két hét, és vége a szerződésnek. Érted? Nem parancsolsz! 

- Nyálas kisfiúk voltatok és lesztek. Csak ez a hülye liba ne kavarna be nektek.
- Ne mert így beszélni Róla!
- Bánom is én! Csak ésszel játsszatok a tűzzel!
Nem tudtam mire venni. Inkább úgy vettem, hogy nem hallom, amit beszélnek, minthogy tudják, hogy mindent tudok. Jó, nem mindent, de kiderítem. Roberts vérem van, és rendőrnek tanulok. Nem véletlen ezt választottam.
Hangok. Tettesd az alvót! Gyerünk Sky! Megy az neked!