4.

 Sziasztok, Drága Olvasóim, akik még nem hagytatok el! Mint látjátok, összehoztam egy új részt a napokban, és nagyon jó ihletem volt. Ha még mindig tetszik a történet, hagyjatok nyomot magatok után, vagy csatlakozzatok a csoportunkhoz.:)

Jó olvasást! xo. Dina C.

 

 

Deja Vu

>>ZENE<<

Az előző két napban valamire rájöttem az elfogóimmal kapcsolatban. Ahogy alvást színlelek, akarom mondani alszok, meglátogatják Luke és Ashton barátomat, és furcsa dolgokról beszélnek. Kiiktatás, szerződésszegés, pech, megfigyelés, és hasonlók. Ellenük viszont már tervet forralok. Vajon mi a reakciójuk a fiúknak, ha megszöknék velük?

Ma reggel én voltam a korai, aki nem aludta át a fél napot. Jóval a két szépfiú előtt keltem fel. Körbejártam a helyet, majd a vécének csúfolt raktárt is. Az ablakoknál viszont különösen sok időt töltöttem. Az üveg belsején, tehát a szoba felől fa lécek vannak felszögezve. Megmozgattam a lécet. Eléggé instabil és korhadozó. Nem nehéz eltüntetni. Kétszer egymás után felemeltem a lábamat, megnéztem, hogyan helyezzem, hogy jó legyen, majd harmadikra egy rúgással kettétörtem. Az ablaküveg hangos csattanással jelezte, hogy megadta magát.
Erre persze a fiúk is felébredtek.
 - Skyler, mi az istent csinálsz? - kiabált Luke, ahogy meglátta, mi történt.
 - Mit, Luke, mit. Próbálok kiszabadulni. Nem akarok itt maradni egész nyáron!
 - Ó, hát nem vagyunk jó társaság?

 - Nem ezt mondtam. Nagyon bírlak titeket, de nem bírom ezt a fajta bezártságot. - Ó, bezzeg amit apád tett, bírod! - Luke szavai úgy csaptak le rám, mint villám a falura.
 - Luke! Állítsd le magad! Nem szép dolog mások magánéletébe belemászni. - Jeleztem Ashtonnak, hogy nem kell megvédjen. Ez a mi harcunk.
 - Jézus, az illedelem mester! Szálljatok le rólam! Mindketten.
 Luke-kal az előző két napban kicsit összekaptunk ebben-abban. Mondhatni, mindenben. Ha én azt mondom neki, fekete, akkor ő váltig állítja, hogy az akkor is fehér. Ez csak egy érthető példa: teljesen az ellenkezőt mondja, mint amit én. Igenis fájt, amit Luke művelt. Eleinte reménykedtem, hogyha kiszabadulunk, lehet köztünk valami. Én az egészséges baráti kapcsolatra gondoltam, de most már tudom, hogy nem jöhet össze. Marad a csúf igazság, hogy Luke Hemmings taszítja azokat, akik szeretik. Ashtont is.
 - Luke - szóltam utána, míg ő az ablakot - vagyis az ablak keretet - vizsgálta. - Luke nézz a szemembe!
Megfordult. Nem igen voltam mostanában ilyen határozott. Tekintetét rám emelte, majd egy lépést tett felém.
 - Mondd csak, mi az újabb terved?
Tekintete jég hideg volt. Gyönyörű kék szemei lángoltak. Dühös volt, ám azt még nem tudtam eldönteni, hogy rám, vagy a helyzetünkre. Vagy mindkettőre, hisz miattam vagyunk itt.
 - Nem arról van szó. De mondd csak, te nem akarsz minél előbb eltűnni innen? Tudni, hogy a szerető családod felé tartasz, akik már égen-földön kerestek? Nem akarsz végre találkozni a szerelmeddel? Vagy megszabadulni tőlem, aki csak a bajt hozta rátok?
 - Skyler, hagyd kicsit - nyúlt a kezem után Ash, hogy egy kicsit lenyugtasson. -
 - Haver, ne avatkozz bele - nézett rá csúnyán Luke, mire Ash inkább leült az ágyra, és onnan figyelte az eseményeket.
 - Sky... - kezdte Luke. Tekintete lassan haladt a kezemtől az arcomig. Mélyen nézett a szemembe. Sírni támadt kedvem, de mégis erős maradtam. Mondd, miért teszi ezt velem?  - Skyler, ezt inkább most hanyagoljuk.
 - Hanyagoljuk? Jó, tudod mit, akkor legyen igazad, és hagyjuk az egészet a francba. - A szemem megtelt könnyel. Deja vu. Nem lehet így vége annak, ami el sem kezdődött.

>>HA AZ ELŐZŐT MEGUNTAD<<

 Eddig a szabadidőm nagy részében a fiúkkal próbálunk, vagy bandázunk, vagy éppen Ashton csajait próbáljuk szépen lekoptatni. Mert Irwin a lányok terén egy pöcs, ez tény. Soha nem töltök ennyi időt olyan lány közelébe, aki mellett nem kell gusztustalanul viselkedni, hogy megundorodjon, és saját döntésből elhúzza a csíkot.
De Skyler más. Sokkal másabb. Skyler mellett nem aggódom azon, hogy valamit jól csinálok, és belém esik, aztán le sem tudom vakarni magamról. Inkább az zavar, amit Ash csinál vele. Nem féltékenység, csak basszus! Tudom milyen, ha nem az esze irányítja. Nagyon nem az esze irányítja! Én pedig csak meg akarom védeni a Vörös Kislányt. Tisztában vagyok a szabályokkal. Nem kislány, nem kell megvédeni, de ha mégis, akkor semmiképp nem veheti észre, hogy miért védem meg.
De valami miatt most más. Nem értek a lányokhoz, de tudom, hogy valami baja van. Csak azt nem tudom, hogyan tudnám meg, mi a baja, amikor szóba se áll velem. Egész nap csak Irwin és ő. És ez zavar! Én mentettem meg, aztán rám se hederít. Rosszul esik. Ma is csúnyán összekaptunk, ami után Charlie (vagy Charles?) rontott be hozzánk.
 - Ti ketten - mutatott ránk -, mi az Istent műveltek? Az egész épület tőletek zeng, a francba is! Amíg nem bírtok megülni a seggeteken, addig nem mentek sehová. Világos?
 - Világos, csak épp te vagy sötét - nézett rá szúrósan Skyler.
 - Miért mindig miattam van minden?
 - Hé, miattunk. Főleg miattam.
 - Akkor mi. Nekem oly mindegy.
 - Nem láttad Ash-t?
 - Nem minden körülötte forog... Keresd csak meg, ha ennyire jóban vagytok.
 - Jól hallom? A barnáról beszéltek? Ó, ha ha ha.
 - Mit tettél vele? - érdeklődtem nem épp kedves hangnemben.
 - Nyugodj meg, Szépfiú, a másik is jó helyen van. Csak éppen ameddig nem tanultok meg Ti Ketten viselkedni, addig külön folytatjátok.
Fantasztikus! Bezárva maradok egy magányos, elkeseredett lánnyal, akinek támaszra van szüksége.
Várjunk csak... Luke, ez a te pillanatod lesz.
Hát persze! Itt van az esélyed, hogy Sky észrevegyen. Ráadásul ez az esély karnyújtásnyira van, és senki, az égvilágon senki nem kavarhat be. Nagyfőnök, kitettél magadért! Köszönöm.
Skyler letelepedett az ágyra, és a pokrócot a lábára terítette. Lassan ereszkedett le, mintha nem lenne biztos, hogy van valami a háta alatt, majd halkan puffant egyet az ágy alatta. Halkan, nyugisan sétáltam a helyre, ahol előtte az ő lábai pihentek. Mellé feküdtem, és nekiálltam szemezni a plafonnal. Mocorogni kezdett mellettem. Jobbra, balra, majd a hasára fordult, ahol végül megállapodott egy időre. Körülbelül egy percre. Még egyet fordult, végül az arca a mellkasomon állapodott meg. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, amit Skyler is észrevett. Meg kellett szólalnom, vagy a végén még túlgondol mindent.
 - Akarsz... akarsz esetleg beszélgetni? - Lassan rázta a fejét, már amennyire sikerült neki. Jó, vissza ovi szintre. -  Oké, Skyler. Mit szólsz ahhoz, ha barkochbázunk egy kis extrával?
Felemelte a fejét, és megtámasztotta a kezével.
 - Mondd, hogy ez nem olyan, mint a Barátság Extrákkal?
Ezen jót nevettem. Skyler és az említett film. Nem tudom elképzelni.
 - Nem, ez nem olyan. Teljesen más.
 - Jó, mik a feltételek? - Halvány mosoly bujkált az arcán, de nem mert előjönni.
 - Barkochba, egy kicsi csavarral megspékelve. A csavar pedig nem túl bonyolult. Ha kitalálod, mire gondolok, akkor felelsz vagy mersz alap. Kérdés, vagy merés. Ha pedig nem találod ki, ugyanez, csak fordítva.
Ezen gondolkozott egy darabig. Ó, Hemmings, nehogy itt kúrd el! Nyelt egy nagyot. Egy pillanatra becsukta a szemét, és motyogott valamit. - Egye fene!
Ezt a megkönnyebbülést! Rohadt nagy kő esett le a szívemről, hogy beleegyezett. nem vagyok szoknyapecér, de Skyler minden porcikája lázban tartott. Jézus, mit művel velem ez a lány. Önuralom!
Össze szedtem magam, és rámosolyogtam.
 - Ki kezd?
 - Hölgyeké az elsőbbség - feleltem.
 - Rendben. Gondoltam valamire - vigyorodott el. Ó, atyám!
 - Tárgy?
 - Igen.
Már rég észrevettem, hogy nem mindig néz a szemembe. De mindig az arcomon akad meg a tekintete. Igen, érdekes lehet a borostám, a szemöldököm, a szám, vagy a piercingem. Hát persze! A kis fém karika a számban!
 - Hm, kiegészítő tárgy?
 - Igen - morgott. Erre rátapintottam.
 - Luke Hemmings igényli ennek a valaminek a viselését?
 - Igen, igényli. - Jaj nekem, azok a mosolygó szemek!
 - Húha. Nehéz, mennyi mindent szeretek hordani!
Elnevette magát. Mint amikor az angyalok kacagnak. - Találgass!
 - Talán segíthetnél.
 - Talán játszhatnál szabályosan, Mr. - Isten játékos természettel áldotta meg ezt a lányt. Ezzel a dologgal kezdeni kéne valamit.
- Szabályosan? Az mi? - Kérdőn nézett rám. Kaptam az alkalmon, és gyorsan fölé kerültem. Csiklandozni kezdtem, mire nekiállt csapkodni a karomat. Egyikünk sem adta fel olyan könnyen. Két levegővétel között viszont megmondtam a választ. - Piercing.
 - Franc. Eltaláltad. Na ne kímélj.
 - Skyler Roberts. Felelsz, vagy mersz?
 - Felelek. Azzal kevesebb a vesztenivalóm.
 - Te akartad. - Gondolkozz, Hemmings, gondolkozz! Megvan a tökéletes kérdés. De vajon hogyan reagál rá?
 - Ha megcsókolnálak, tiltakoznál?
 - Ez meg milyen kérdés?
 - Normális kérdéshez normális válasz dukál, Aranyom.
 - Nos, Mr, ha megcsókolnál, pofon vágnálak. - Egy pofont megérne. Hisz' milyen csók lenne! Igaz, talán utána egész Sydney hallaná azt a csattanást, amit kapnék érte. De nem is ez a fontos. A Vörös jön. A Kis Vörös.
 - Sky, gondoltam valamire.
 - Tárgy?
 - Nem. Annál sokkal jobb.
 - Élőlény?
 - Nem teljesen.
 - Van köze hozzá?
 - Van.
 - Luke, ez így érdekes. Lássuk csak, mi lehet még. -  Sokáig gondolkozott, és kérdezgetett, mire jó felé tekintett. - Luke, amire gondolsz, az egy testrész?
 - Aj, igen.
 - Akkor megvan. Tudom, mi az, amire gondoltál.
 - Na mi az, Skyler? Hirtelen elfelejtettem - dobtam be a rövid memória kártyát.
 - Mell. Minden fiú a mellre gondol.
 - Bármilyen meglepő, Csajszi, de nem.
 - Akkor fenék. Az is ott van.
 - Nem. Még egy esélyed van, és vesztettél.
 - Oké, átgondolom. - Tényleg átgondolta. - Száj. Állandóan a számat bámulod. Luke, szólj már, a száj a helyes válasz?
Kicsit túlpörögött.
"Kicsit".
Akaratlanul is elmosolyodtam a hiperaktívságán. - Igen, eltaláltad. - Méghozzá a Te szádra gondoltam, basszus!
 - Luke Hemmings, áruld el nekem, felelsz, vagy mersz?
 - Merek. - Mit ér az élet, tettek nélkül? Mélyen a szemébe néztem. Olyan mélyen, hogy ha épp nem az ágytakaróba kapaszkodok, lehet, leszédülök az ágyról. Skyler pillanatokon belül megszopat valami feladattal. Ráadásul jól ki is nevet. De mit számít mindez, ha Ő oly' gyönyörű közben?
 - Luke, csókolj meg!