4.

 Sziasztok, Drága Olvasóim, akik még nem hagytatok el! Mint látjátok, összehoztam egy új részt a napokban, és nagyon jó ihletem volt. Ha még mindig tetszik a történet, hagyjatok nyomot magatok után, vagy csatlakozzatok a csoportunkhoz.:)

Jó olvasást! xo. Dina C.

 

 

Deja Vu

>>ZENE<<

Az előző két napban valamire rájöttem az elfogóimmal kapcsolatban. Ahogy alvást színlelek, akarom mondani alszok, meglátogatják Luke és Ashton barátomat, és furcsa dolgokról beszélnek. Kiiktatás, szerződésszegés, pech, megfigyelés, és hasonlók. Ellenük viszont már tervet forralok. Vajon mi a reakciójuk a fiúknak, ha megszöknék velük?

Ma reggel én voltam a korai, aki nem aludta át a fél napot. Jóval a két szépfiú előtt keltem fel. Körbejártam a helyet, majd a vécének csúfolt raktárt is. Az ablakoknál viszont különösen sok időt töltöttem. Az üveg belsején, tehát a szoba felől fa lécek vannak felszögezve. Megmozgattam a lécet. Eléggé instabil és korhadozó. Nem nehéz eltüntetni. Kétszer egymás után felemeltem a lábamat, megnéztem, hogyan helyezzem, hogy jó legyen, majd harmadikra egy rúgással kettétörtem. Az ablaküveg hangos csattanással jelezte, hogy megadta magát.
Erre persze a fiúk is felébredtek.
 - Skyler, mi az istent csinálsz? - kiabált Luke, ahogy meglátta, mi történt.
 - Mit, Luke, mit. Próbálok kiszabadulni. Nem akarok itt maradni egész nyáron!
 - Ó, hát nem vagyunk jó társaság?

 - Nem ezt mondtam. Nagyon bírlak titeket, de nem bírom ezt a fajta bezártságot. - Ó, bezzeg amit apád tett, bírod! - Luke szavai úgy csaptak le rám, mint villám a falura.
 - Luke! Állítsd le magad! Nem szép dolog mások magánéletébe belemászni. - Jeleztem Ashtonnak, hogy nem kell megvédjen. Ez a mi harcunk.
 - Jézus, az illedelem mester! Szálljatok le rólam! Mindketten.
 Luke-kal az előző két napban kicsit összekaptunk ebben-abban. Mondhatni, mindenben. Ha én azt mondom neki, fekete, akkor ő váltig állítja, hogy az akkor is fehér. Ez csak egy érthető példa: teljesen az ellenkezőt mondja, mint amit én. Igenis fájt, amit Luke művelt. Eleinte reménykedtem, hogyha kiszabadulunk, lehet köztünk valami. Én az egészséges baráti kapcsolatra gondoltam, de most már tudom, hogy nem jöhet össze. Marad a csúf igazság, hogy Luke Hemmings taszítja azokat, akik szeretik. Ashtont is.
 - Luke - szóltam utána, míg ő az ablakot - vagyis az ablak keretet - vizsgálta. - Luke nézz a szemembe!
Megfordult. Nem igen voltam mostanában ilyen határozott. Tekintetét rám emelte, majd egy lépést tett felém.
 - Mondd csak, mi az újabb terved?
Tekintete jég hideg volt. Gyönyörű kék szemei lángoltak. Dühös volt, ám azt még nem tudtam eldönteni, hogy rám, vagy a helyzetünkre. Vagy mindkettőre, hisz miattam vagyunk itt.
 - Nem arról van szó. De mondd csak, te nem akarsz minél előbb eltűnni innen? Tudni, hogy a szerető családod felé tartasz, akik már égen-földön kerestek? Nem akarsz végre találkozni a szerelmeddel? Vagy megszabadulni tőlem, aki csak a bajt hozta rátok?
 - Skyler, hagyd kicsit - nyúlt a kezem után Ash, hogy egy kicsit lenyugtasson. -
 - Haver, ne avatkozz bele - nézett rá csúnyán Luke, mire Ash inkább leült az ágyra, és onnan figyelte az eseményeket.
 - Sky... - kezdte Luke. Tekintete lassan haladt a kezemtől az arcomig. Mélyen nézett a szemembe. Sírni támadt kedvem, de mégis erős maradtam. Mondd, miért teszi ezt velem?  - Skyler, ezt inkább most hanyagoljuk.
 - Hanyagoljuk? Jó, tudod mit, akkor legyen igazad, és hagyjuk az egészet a francba. - A szemem megtelt könnyel. Deja vu. Nem lehet így vége annak, ami el sem kezdődött.

>>HA AZ ELŐZŐT MEGUNTAD<<

 Eddig a szabadidőm nagy részében a fiúkkal próbálunk, vagy bandázunk, vagy éppen Ashton csajait próbáljuk szépen lekoptatni. Mert Irwin a lányok terén egy pöcs, ez tény. Soha nem töltök ennyi időt olyan lány közelébe, aki mellett nem kell gusztustalanul viselkedni, hogy megundorodjon, és saját döntésből elhúzza a csíkot.
De Skyler más. Sokkal másabb. Skyler mellett nem aggódom azon, hogy valamit jól csinálok, és belém esik, aztán le sem tudom vakarni magamról. Inkább az zavar, amit Ash csinál vele. Nem féltékenység, csak basszus! Tudom milyen, ha nem az esze irányítja. Nagyon nem az esze irányítja! Én pedig csak meg akarom védeni a Vörös Kislányt. Tisztában vagyok a szabályokkal. Nem kislány, nem kell megvédeni, de ha mégis, akkor semmiképp nem veheti észre, hogy miért védem meg.
De valami miatt most más. Nem értek a lányokhoz, de tudom, hogy valami baja van. Csak azt nem tudom, hogyan tudnám meg, mi a baja, amikor szóba se áll velem. Egész nap csak Irwin és ő. És ez zavar! Én mentettem meg, aztán rám se hederít. Rosszul esik. Ma is csúnyán összekaptunk, ami után Charlie (vagy Charles?) rontott be hozzánk.
 - Ti ketten - mutatott ránk -, mi az Istent műveltek? Az egész épület tőletek zeng, a francba is! Amíg nem bírtok megülni a seggeteken, addig nem mentek sehová. Világos?
 - Világos, csak épp te vagy sötét - nézett rá szúrósan Skyler.
 - Miért mindig miattam van minden?
 - Hé, miattunk. Főleg miattam.
 - Akkor mi. Nekem oly mindegy.
 - Nem láttad Ash-t?
 - Nem minden körülötte forog... Keresd csak meg, ha ennyire jóban vagytok.
 - Jól hallom? A barnáról beszéltek? Ó, ha ha ha.
 - Mit tettél vele? - érdeklődtem nem épp kedves hangnemben.
 - Nyugodj meg, Szépfiú, a másik is jó helyen van. Csak éppen ameddig nem tanultok meg Ti Ketten viselkedni, addig külön folytatjátok.
Fantasztikus! Bezárva maradok egy magányos, elkeseredett lánnyal, akinek támaszra van szüksége.
Várjunk csak... Luke, ez a te pillanatod lesz.
Hát persze! Itt van az esélyed, hogy Sky észrevegyen. Ráadásul ez az esély karnyújtásnyira van, és senki, az égvilágon senki nem kavarhat be. Nagyfőnök, kitettél magadért! Köszönöm.
Skyler letelepedett az ágyra, és a pokrócot a lábára terítette. Lassan ereszkedett le, mintha nem lenne biztos, hogy van valami a háta alatt, majd halkan puffant egyet az ágy alatta. Halkan, nyugisan sétáltam a helyre, ahol előtte az ő lábai pihentek. Mellé feküdtem, és nekiálltam szemezni a plafonnal. Mocorogni kezdett mellettem. Jobbra, balra, majd a hasára fordult, ahol végül megállapodott egy időre. Körülbelül egy percre. Még egyet fordult, végül az arca a mellkasomon állapodott meg. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, amit Skyler is észrevett. Meg kellett szólalnom, vagy a végén még túlgondol mindent.
 - Akarsz... akarsz esetleg beszélgetni? - Lassan rázta a fejét, már amennyire sikerült neki. Jó, vissza ovi szintre. -  Oké, Skyler. Mit szólsz ahhoz, ha barkochbázunk egy kis extrával?
Felemelte a fejét, és megtámasztotta a kezével.
 - Mondd, hogy ez nem olyan, mint a Barátság Extrákkal?
Ezen jót nevettem. Skyler és az említett film. Nem tudom elképzelni.
 - Nem, ez nem olyan. Teljesen más.
 - Jó, mik a feltételek? - Halvány mosoly bujkált az arcán, de nem mert előjönni.
 - Barkochba, egy kicsi csavarral megspékelve. A csavar pedig nem túl bonyolult. Ha kitalálod, mire gondolok, akkor felelsz vagy mersz alap. Kérdés, vagy merés. Ha pedig nem találod ki, ugyanez, csak fordítva.
Ezen gondolkozott egy darabig. Ó, Hemmings, nehogy itt kúrd el! Nyelt egy nagyot. Egy pillanatra becsukta a szemét, és motyogott valamit. - Egye fene!
Ezt a megkönnyebbülést! Rohadt nagy kő esett le a szívemről, hogy beleegyezett. nem vagyok szoknyapecér, de Skyler minden porcikája lázban tartott. Jézus, mit művel velem ez a lány. Önuralom!
Össze szedtem magam, és rámosolyogtam.
 - Ki kezd?
 - Hölgyeké az elsőbbség - feleltem.
 - Rendben. Gondoltam valamire - vigyorodott el. Ó, atyám!
 - Tárgy?
 - Igen.
Már rég észrevettem, hogy nem mindig néz a szemembe. De mindig az arcomon akad meg a tekintete. Igen, érdekes lehet a borostám, a szemöldököm, a szám, vagy a piercingem. Hát persze! A kis fém karika a számban!
 - Hm, kiegészítő tárgy?
 - Igen - morgott. Erre rátapintottam.
 - Luke Hemmings igényli ennek a valaminek a viselését?
 - Igen, igényli. - Jaj nekem, azok a mosolygó szemek!
 - Húha. Nehéz, mennyi mindent szeretek hordani!
Elnevette magát. Mint amikor az angyalok kacagnak. - Találgass!
 - Talán segíthetnél.
 - Talán játszhatnál szabályosan, Mr. - Isten játékos természettel áldotta meg ezt a lányt. Ezzel a dologgal kezdeni kéne valamit.
- Szabályosan? Az mi? - Kérdőn nézett rám. Kaptam az alkalmon, és gyorsan fölé kerültem. Csiklandozni kezdtem, mire nekiállt csapkodni a karomat. Egyikünk sem adta fel olyan könnyen. Két levegővétel között viszont megmondtam a választ. - Piercing.
 - Franc. Eltaláltad. Na ne kímélj.
 - Skyler Roberts. Felelsz, vagy mersz?
 - Felelek. Azzal kevesebb a vesztenivalóm.
 - Te akartad. - Gondolkozz, Hemmings, gondolkozz! Megvan a tökéletes kérdés. De vajon hogyan reagál rá?
 - Ha megcsókolnálak, tiltakoznál?
 - Ez meg milyen kérdés?
 - Normális kérdéshez normális válasz dukál, Aranyom.
 - Nos, Mr, ha megcsókolnál, pofon vágnálak. - Egy pofont megérne. Hisz' milyen csók lenne! Igaz, talán utána egész Sydney hallaná azt a csattanást, amit kapnék érte. De nem is ez a fontos. A Vörös jön. A Kis Vörös.
 - Sky, gondoltam valamire.
 - Tárgy?
 - Nem. Annál sokkal jobb.
 - Élőlény?
 - Nem teljesen.
 - Van köze hozzá?
 - Van.
 - Luke, ez így érdekes. Lássuk csak, mi lehet még. -  Sokáig gondolkozott, és kérdezgetett, mire jó felé tekintett. - Luke, amire gondolsz, az egy testrész?
 - Aj, igen.
 - Akkor megvan. Tudom, mi az, amire gondoltál.
 - Na mi az, Skyler? Hirtelen elfelejtettem - dobtam be a rövid memória kártyát.
 - Mell. Minden fiú a mellre gondol.
 - Bármilyen meglepő, Csajszi, de nem.
 - Akkor fenék. Az is ott van.
 - Nem. Még egy esélyed van, és vesztettél.
 - Oké, átgondolom. - Tényleg átgondolta. - Száj. Állandóan a számat bámulod. Luke, szólj már, a száj a helyes válasz?
Kicsit túlpörögött.
"Kicsit".
Akaratlanul is elmosolyodtam a hiperaktívságán. - Igen, eltaláltad. - Méghozzá a Te szádra gondoltam, basszus!
 - Luke Hemmings, áruld el nekem, felelsz, vagy mersz?
 - Merek. - Mit ér az élet, tettek nélkül? Mélyen a szemébe néztem. Olyan mélyen, hogy ha épp nem az ágytakaróba kapaszkodok, lehet, leszédülök az ágyról. Skyler pillanatokon belül megszopat valami feladattal. Ráadásul jól ki is nevet. De mit számít mindez, ha Ő oly' gyönyörű közben?
 - Luke, csókolj meg!

3.

Sziasztok! Babies, ezt is megértük! Egy friss résszel jöttem. Igyekszem mostanában összeírni a részeket. Ha nem megy, a facebook csoportban viszont igyekszem aktívkodni. Ha tetszett a rész, nézzetek be a csoportba. A linket az előbbi bejegyzésben megtaláljátok.
PS: Megjegyzést írni ér! :)
PPS: Köszönöm a 11 Cukorfalatnak, hogy még nem törölte a blogot a listájáról. Megyek nagy öleléssel ❤❤

  Felébredni máshol  

- Jó reggelt gyönyörűség! - nézett rám Luke. Ezek szerint Ashton volt az, aki éjjel macinak hitt.- Szia – mondtam neki egyhangúan. Nem igazán van kedvem reggelente bárkihez. Lehet, hogy bunkónak hitt, de koránnak éreztem a napot még a jó pofihoz.

- Bal lábbal aludtál?

- Az bal lábbal nem lehet aludni, bal lábbal kelni lehet – magyaráztam. – Mielőtt megkérdezed, a kettő között nincs összefüggés, de hatalmas különbség van.

Szerintem nem értette, mert eléggé furcsán nézett rám. Lehet, hogy csak szöszi és szimplán nem érti. Ezt hívhatják első benyomásnak? Vagy az más? Őszintén nem tudom.

Átfordultam a másik oldalamra, hátha szerencsém van, és újdonsült Fürtös barátom még alszik. Elkiabáltam. Idegesítő vigyor rajzolódott ki az arcára, majd megszólalt.

- Szia szépség. - Megrángatta a szemöldökét, mire nekem elegem lett, és felpattantam.

- Reggel van – néztem az órámra –, reggel hét húsz és ti már jöttök az ilyen csajozós szövegeitekkel. Őszintén, nem unjátok? Mert én meg fogom, ha így megy.

- Mi bánjuk azt, hogy jó csaj vagy? - vonta meg a szemöldökét Luke.

Beugrott, hogy Sav mit mondott nekem, amikor gólyák voltunk. „Ha így viselkedsz, sosem lesznek barátaid.” Nem miatta, hanem csakis magam miatt visszafogtam magam. Odaültem Luke mellé, és mélyen a kék szemeibe néztem:

- Tudod mit, ne haragudj, amiért hamar felkaptam a vizet. A testvérem mellett nehéz volt nyugton maradnom, és ez rossz szokássá vált. – Ashtonra pillantottam. Nem fair, hogy csak nézem. Elkaptam a kezét és most hozzá szóltam. – Neked is bocsánat. Mindkettőtöknek. Meg kell szokjam, hogy nem ellenem vagytok, hanem velem.

- Mondd, Sky, miért vagy ennyire... olyan aki ennyire hamar felkapja a vizet?

- Tényleg tudni akarjátok? - kérdeztem felkészülve arra, hogy nekikezdek. - Csak úgy mesélek, ha nem veszitek nyavalygásnak.

- Értve, főnök. Mondd csak - kacsintott Luke.

- Jó, akkor kezdem az elején. Van egy ikertestvérem, aki inkább a hisztis húgom, mondjuk azt. Úgy nőttem fel, hogy állandóan Savannah kapta a szebbet, jobbat, ő volt mindenben a hercegnő, mindig ő volt az okos, satöbbi, de csak apa szemében. Anya mindkettőnket ugyanannyira szeretett, ez lett volna a normális. Aztán negyedikes koromban, pont a karácsonyi szünet előtt, bejött nagyi a suliba értünk. Összeestem, amikor azt mondta, hogy anyut nem érik el, és lehet, hogy baj van. Mentők vittek el: engem és anyut is. Amikor felébredtem, ott ült mellettem a nagyi és Carter néni sírva. Tudtam, hogy nem jelent jót. Megkérdeztem hát, mi a baj. „Anyukád... anyukád elaludt.” „Pihenhetek vele? Ott lehetek, amikor felébred, hogy engem lásson először?” Carter néni odajött, és némán ölelt, majd a végén csak annyit mondott: „Kicsim, anyu örökre elaludt.” Egy világ omlott össze bennem. Kis híján a gépek, és a szervezetem is. Utána akartam menni, „ha anyu akkor én is” alapon, de sosem sikerült. Onnantól lemorzsolódtam Sav mellől, és már nem hajtottam annyira. Nem engedték az érzéseim. Magamba fordultam, elhanyagolt akire számítottam, becsaptak, de én még bírtam. Erősebb voltam, minthogy hülyék miatt sírjak. Évente néhányszor voltak kirohanásaim, de akkor is csak Carter tudott segíteni. Segített, hogy rátaláljak önmagamra, hogy rátaláljak a művészetre. Itt jön képbe a festészet, ami talán a legmegnyugtatóbb dolog, amihez fordulhatok. Érdekel olyan, amit én festettem? - kérdeztem tőlük már már mosolyogva.

- Hát persze – nevettek össze.

Beléptem a telefonomon a fényképekhez, és megmutattam, hogy mi volt az első kép amit festettem, és mi a legutóbbi. Megnyitottam a legutolsót. 

- Skyler, az csodálatos. A nő a képen pontosan ugyanolyan, mint te. Csak nem... - Félbeszakítottam Luke mondatát. 

- Ő az anyám. Fiatalon. 

- Nahát, Sky, pont, mintha ikrek lennétek. 

- Aha. Jó lenne, ha ikrek lennénk. Közelebb álltam hozzá, mint bárki máshoz. 

Luke tett egy lépést felém.
- Nézd, akkor most már én is közel állok hozzád? - vigyorgott úgy, mint egy rossz kisgyerek.
- Nem igazán. De még lehet akármelyikőtök elég közel hozzám, csak bizonyítani kell. Sokat.
Elléptem tőlük, és elindultam az Ipodomért.
Kell egy kis zene. Lefeküdtem az ágyra, és elindítottam a legelső zenét, amit kiadott. Paramore – CrushCrushCrush. Kell magyarázzam? Szerintem sem. Szokásom, hogy csak a fülhallgató egyik fele kapcsolódik a fülemhez. A másik lógott, így Ashton elkapta, és mellém feküdt. Hallgatta, amit én, aztán egyszer ellopta a kis kütyüt a kezemből. Végigfutott a gyorslistán. Aztán a mappákon.
- Rocker kislány?
- Tizenhét vagyok. Nem vagyok kislány. Lehet van egy kis közöm hozzá. - Egy kicsi. Roberts, ennél nagyobb kamut nem is mondhattál volna.


- Az enyém! 

- Nem, az enyém! - hallottam a hátam mögül. Bizonyára elaludtam
- Nyrrghhh – fordultam egyet. A hangomra, vagyis a morgásomra abba maradt a hangzavar. - Fiúúk!
- Hercegnő?
- Ne hívj így, Luke.
- Miért? Nem szabad? - Nem, ennél sokkal egyszerűbb érvem volt.
- A hercegnők ribancok. Az összes az.
- Talán megérti. Mit szerettél volna? - érdeklődött Ash.
- Meg akartalak kérni titeket, legyetek olyan cukik, és halkabban csináljátok, amit eddig. Felébredtem.
- Ne haragudj, legközelebb csendben leszünk. Így jó? - Fürtös Pajtás befogta Luke száját.
- Tök jó – kacsintottam oda nekik.
Nem tudom, álmodtam-e,vagy megtörtént, hogy valaki ordibál. Nem hiszem el, hogy mindig a kiabálások szakítják meg életem meghatározó cselekvését. 

- Idióták, megmondtam, hogy végezzétek a munkát pontosan! Nem pedig úgy, mint két nyálas buzi, aki nőzik meló helyett! Nem hiszem el! Ennyire nehéz lenne ez? Tényleg? Még egy ilyen és... -
- Mi lesz akkor? Ránk gyújtod az épületet? Nem teheted. Még két hét, és vége a szerződésnek. Érted? Nem parancsolsz! 

- Nyálas kisfiúk voltatok és lesztek. Csak ez a hülye liba ne kavarna be nektek.
- Ne mert így beszélni Róla!
- Bánom is én! Csak ésszel játsszatok a tűzzel!
Nem tudtam mire venni. Inkább úgy vettem, hogy nem hallom, amit beszélnek, minthogy tudják, hogy mindent tudok. Jó, nem mindent, de kiderítem. Roberts vérem van, és rendőrnek tanulok. Nem véletlen ezt választottam.
Hangok. Tettesd az alvót! Gyerünk Sky! Megy az neked!

HNY!

Haló Babák!
Szörnyen sajnálom, hogy most sem új résszel jelentkezek, de nagyon el vagyok csúszva a dolgokkal. Már a negyede megvan, de egyszerűen a szünetben nem áll rá az agyam, hogy előhozza az ihletem, inkább a családomra koncentrálok. Következő évben megpróbálok jobban odafigyelni a történeteimre, de ha nem jön össze, kiírom a szünetet, hogy tudjátok, egy ideig nem leszek. Bár nagyon nem tervezem.
Továbbá van egy olyan is a markomban, hogy fészbúk csoport, amit külön azért hoztam létre, hogy kapcsolatba tudjatok lépni velem, információkat osszak meg veletek, satöbbi'.

Facebook - Dina N Moon 

A csoportot ITT érhetitek el. 

2014-es adatok:
Nagyon szépen köszönöm a hét feliratkozómnak, hogy követték főhőseinket ebben a két csöppnyi részben is!
Oldalmegjelenítések száma: 2 476 ♥
Megjegyzések száma: 11 tőletek + 5 sajátom
Pipák száma: 22
Hálám üldözze következő évben is Brigittát, a Rémálom című blog íróját életem első díjáért!

Kívánok mindenkinek örömökkel gazdag új évet! 

Remélem 2015-ben is velem lesztek! ♥♥♥

 

  

 

            

2.

Nos, Babák (new name), köszönöm a 3 feliratkozót, nekem rettetően nagy boldogság, hogy látom, velem vagytok. A szavazást meghosszabbítotam 29-éig, ugyanis akkor érek haza. Igen, utazom, így szerdától nem leszek, részeket sem tudok írni (nem mintha olyan sűrűn lenne...). Szóval ha mire hazaérek, sok visszajezést kapok, extrahosszú részt publikálok, okés? (: Ja, és ez kicsivel rövidebb rész lett, mint az előző, amit sajnálok, de már ki akartam tenni.

PS.: Ez hosszú előszó lett. Na mindegy. Szeretlek titeket! <3 

PPS: Most lehet, utálni fogtok... (:

Plüssmaci.

- Ha nem engedsz el azonnal, sikítok.

- Figyelj Cica...

- Szükséged van még a golyóidra? - néztem a huszonéves srácra, aki berántott a furgonba.

- Neked lenne szükséged rá, Cica? 

- Először is fújj. Másodszor meg, ha kell még neked, ajánlom, hogy ne szólíts Cicának. Nem szoktam nyávogni.

Odasétált elém, leguggolt, és szemöldökrántások közepette hízelgően kezdett beszélni.
- Figyel Cicus, ha nem tetszik, ez van. Majd megszokod. - Héé Sky, lány vagy, nem kisállat. Meg kell hogy mondjam, nem hatott meg, ahogy a beszédem sem őt. Így tetthez kellett folyamodnom.
- Nézd, pirosat kaptunk – mutattam a szélvédő felé. Amint elfordította a fejét bevetettem a régi, jól bevált trükköt, miszerint az antipatikus embereknek kijár a tökön rúgás.
- Ááááá. - A lábára görnyedve dőlt el. Skyler, ismeretlen srác – 1:0. Egészen eddig arról is elfeledkeztem, hogy Luke és a göndörke is „csapdába esett”.
- Hé főnök – nyöszörgött a lerúgott srác előrefelé. - Mit kezdjek velük?
- Charles, az isten szerelmére! Nem bírsz el egy kislánnyal?
- Én kislány? Csak szálljunk ki! Olyant kap maga is, hogy egy hétig mogyorókrémet esznek.
- Hahaha. Charles, kötözd le őket.
- Jól van, főnök.
- Ash – bökte meg Luke az említett személy vállát. Suttogva beszélt, hogy senki se hallja. –, ha odaér, csapd meg erősen.
- Á-á-á. Nem fog menni, Szöszi.
- Egy rossz mozdulat a lány felé, és kitekerem a nyakadat. - Luke aranyos, meg minden, de túlságosan törékenynek hisz engem. Ha tudná milyen vagyok igazából...
- Hát, Szépfiú, te sem vagy egy könnyű eset.
Valami hosszú kötéllel kötözött le minket. A srácoknak kezeit a testükhöz, nekem pedig külön a lábamat, külön a kezeimet.
- Engem miért kell duplán kötni.
- Veszélyes vagy...
- Ki ne mondd, hogy cica! - rugdosódtam. Illetve, próbáltam. Inkább csak össze-vissza mozogtam.
- Kislányt mondtam volna, de nekem oly mindegy ám, hidd el.
Charles elhallgatott, hála az égnek. Úgy fél órája utaztunk már teljes csendben, ami kezdett kínossá válni. Várj, ha belegondolok, nem is volt kínos, de síri igen. Mindegy. Elöl bekapcsolták a rádiót, ahol éppen egy Try Hard című zene hallatszott. Nem mondom, hogy ne m tetszett, de nem is sorolhatom a kedvencek közé. Dallamos volt, meg kell hagyni. Még élvezni is lehetett volna, ha Luke és Ashton nem énekel bele.
- Hé, srácok - szóltam nekik kedvesen. Nem hallottak meg. - Basszus! Értékelem, hogy szeretitek a számot/bandát, tudomén' mit, de lehetnétek tekintettel másokra – mutogattam magamra. - Összevesztem a családommal, átmentek a lábamon, a fejem is kivan, kérlek titeket.
- A Vörösnek igaza van, kuss legyen. - Vagy egy medve dörmögött, vagy a főnökük az. Engem nem izgat...
- Bocsi Skyer.




***



Egy elhagyott iroda ház parkolójába érkeztünk. Régen a nagyi mindig azzal fenyegetett, hogy legyek nagyon-nagyon jó kislány, mert ha nem, elrabolnak. Mondjuk, én akkoriban könnyen bedőltem ennek, de ma visszagondolva badarság. Kinek kellene egy taknyos kis négy éves, aki fekete filccel villámokat rajzol a falra (meg úgy mindenre és mindenkire), kineveti a testvérét amikor ő sír, felesel, és alig csinál valamit, csak alszik. Ja, és nem mellesleg a babái haját tépi, színezi, és dekorálja a bútorokat. Mindegy, kicsivel több dolog a kelleténél.

Valahol a külváros szarabbik felén voltunk. Bevittek minket egy üres szobába. A befelé vezető utat jól megnéztem, hogyha lenne alkalmam, hol tudjak kiszökni. Azonban fogadni merek, hogy elfelejteném, olyan hirtelen történnének a dolgok.

A teremben volt három szék egy korláthoz kötve (szerencsére párnákkal), és két lapos, ramaty ágy. Szürke falakkal voltunk körülvéve, itt-ott még a tapéta is kezdett lejönni... az alatta lévő. Egy kis polcon voltak műanyag poharak, tipikusan az ilyen egy használatra valók, mellette meg egy víz adagoló ballon. A lámpának - ami egykor ott volt – semmi nyoma. 

- Előre szólok, sehová nem tudtok menni. Senki nem jár erre, segítsétek nem lesz. Itt maradtok addig, amíg be nem valljátok.

- Mit nem vallunk be? - néztem értetlenül a dagi fickóra.

- Ó, Vöröske, tudod te jól.

- Éppenséggel nem, szóóóval valaki árulja már el, mi a szart tettem?

- Tettünk – szólalt meg Luke. - Ha itt vagyunk mi is, valószínűleg mind hibáztunk.

- Lényegtelen. Itt maradtok, ahogy már mondtam, egy... egy ideig.

Kiment az ember, és kattanást hagyott maga után: kulcsra zárta az ajtót. Nagyszerű! Megcéloztam az egyik ágyat, majd amikor leültem, láttam, hogy Luke követi a példámat. Leült a másik ágyra, majd utána fekvő helyzetbe fészkelte magát. Ashton csak furcsán nézett hol rám, hol a Szöszire.
- Igen? - kapcsolt Luke.
- Én hol fogok aludni?
- Luke mellett, ez csak természetes.
- Hééé, miért? Aludjon a székeken.
- Komoly? A székeken kéne aludnom? - nézett ijedten rám. Főleg rám. Unottan megforgattam, és rájöttem, hogy nem hagyhatom. Nem érdemli meg, főleg, hogy ártatlan. Senki sem érdemel ilyent. Ránéztem, arrébb húzódtam a falhoz, és megpaskoltam az ágy másik felét. Luke megvillantotta az önelégült mosolyát, amiből egy dolgot vettem ki: Kell egy olyan piercing. Ash közben mellém huppant, és akaratlanul is elmosolyodtam. Meg kell, hogy mondjam, szar érzés így összenyomorodni. Kénytelen voltam szólni a másik ágyat lefoglaló piperkőcnek, aki a telefonja első kamerájában a haját igazította.

- Luke, kelj fel, Ashton, te is!

Furcsán reagáltak, de felkeltek. Szöszi pajtásom egy "Ajj, basszus, ez így volt kényelmes..." mondattal jutalmazott. Arrébb álltak, helyet teremtve kreativitásomnak, én pedig egy gyors mozdulattal egybetoltam a két ágyat. Voi lá! Mindenkinek van helye. Gyorsan bemásztam a sarokba, elfoglalva a világ legjobb helyét, aztán gyorsan át is kellett adjam a helyem Luke-nak, mert ő nem alszik Ash mellett. Na, Ash pedig fordítva nem.

A két srác között aludtam el, lábamnál a táskámmal. Egyszer a telefonom is előszedtem, de hát térerő nincs, hogy jelezzek, de egy SMS-em volt csak a szolgáltatótól, hogy nincs pénz a kártyámon. Fene! Egyszer felébredtem. Egyetlen egyszer, amikor éreztem, hogy valamelyikük a kezét a derekamon átteszi, és szorosan magához ölel...

#1 Award

Nagyon szépen köszönöm az első díjamat Brigittának.
Ezért szóljon a nagy kedvencem, a Whispers In The Dark <3

Hali Drágák!

Életem első díja majd' rám hozta a szívrohamot. Jó, azért annyira nem, de nagyon meglepődtem, és örülök neki. Kezdjünk is bele.

Szabályok:

- Írd ki, kitől van!

- Írj magadról 10 dolgot!

- Válaszolj 10 kérdésre!

- Tegyél fel 10 kérdést!

- Küldd tovább tíz embernek!

10 dolog:

- Nemrég írtam egy könyvlistát azokról a könyvekről, amiket szeretnék. Afféle segítség, ha ajándékról van szó.

- Szemüveges vagyok.

- Ha valaki vicceset mond, annyira nevetek, hogy sokáig nem tudok kiadni hangot, és majd' megfulladok.

- Állatbarát vagyok.

- Meg szeretnék tanulni basszus gitározni (minden álmom), de anyummék nem vesznek komolyan.

- Csendes, átlagos lánynak tűnök.

- Valójában őrült rocker vagyok.

- Kicsi vagyok (159cm), amit sokszor meg is jegyeznek nekem.

- Fiúkkal és lányokkal egyaránt jól kijövök.

- Kifogytam így, a tizedikre.

10 válasz:

1. Mit tennél, ha életed utolsó napját élnéd?

Valószínűleg nem tudnám, hogy életem utolsó napja, így azt tenném, mint máskor. Ha meg tudnám, akkor biztosan mindent elkapkodnék, és elszúrnék, ahogy csak lehet. Elsétálnék egy bizonyos utcába, egy bizonyos emberhez, és csak úgy a képébe ordítanám, hogy „Hé, Seggfej, szeretlek!”. Elmondanám ugyanezt a családomnak, mármint, hogy szeretem őket, a barátaimnak megmondanám, hogy örülök, hogy megismerhettem őket, Boginak pedig megadnám a gmail fiókom adatait, hogy hozzáférjen, és ráhagynám a blogjaimat. Szegény, mekkora teher lenne... Ja, és a „Suttyónak”, elküldeném a tumblim azzal, hogy „Nézd végig, minden komoly volt!. Hű, hosszú lett.

2. Melyik állattá változnál, ha lehetne?

Cicává. A cicák egész nap esznek, alszanak, végzik a dolguk, és hízelegnek. Ez még nekem is menne.

3. Ki volt az első nagy kedvenced? (sztár, banda...)

Hűha.... őőő.... hát, anno ('98ban, hahaha, Jos nagy szövege), minden Disney-s csillagért oda voltam, bandám meg nem tudom. Bár, így belegondolva Jonasék... Azóta ki nem állhatom őket. Skillet <3

4. Mi a kedvenc helyed? (pl. városrész)

A faluban lévő két focipálya.

5. Mit szeretnél megtenni, ha lehetne?

Beugrani egy taxiba, és azt üvölteni, hogy „Kövesse azt az autót!”. Az nagyon nagy álmom.

6. Mit vennél először, ha nyernél a lottón?

Cseszném, mivel tizennyolc éven aluliak nem lottózhatnak. Igazából egy új telót, meg cuccokat a szobám átalakítására. Mondjuk így bőven lenne pénzem, így a java részét anyunak, apunak, és a tesóimnak adnám.

7. Ha lehetne, hova koltoznél el most nyomban?
Sehova. Tökéletes helyen vagyok mindenhez. Báár.... Sis biztoss tudja.

8. Melyik koncertre mennél el szívesen?
- Skillet, Black Veil Brides, Green Day, 5 Secons of Summer,
- The Rasmus,
stb....

9. Ha visszamehetnél a múltba, melyik koorszakot választanád?
Gőzöm sincs. De komolyan. Szeretem a korunkat, csak ne lenne ennyire elcseszve egy-két dolog.

10. Melyik a kedvenc virágod?

Leander és levendula.

10 kérdés:1. Ha szupererőt választhatnál magadnak, mi lenne az?

2. Milyen filmeket szoktál nézni?

3. Melyik a kedvenc könyved?

4. Mi inspirált téged a blogolásra?
5. Szerinted létezik véletlen szerencseszám, ami az életben mindenhol ott van?

6. Mit hallgatsz inkább? Hip-hop, rap, punk-rock, rock, metál,  vagy pop?

7. Melyik a kedvenc külföldi/országbeli helyed, ahol eddig jártál?

8. Van példaképed?

9. Ha igen, ki Ő?
10. Melyik a kedvenc nyári élményed?

Akinek küldöm:

- Lana R.

- Sophie Summers

- Hunny B.
- Dorina B.

- Boglárka Káman
- Vivian D.

- Gréta Turai

- Dorina Mary
- Lexii
- Sarah Bright

1.

A visszaszámlálás megkezdődött:

Skyler Roberts

  Végre. Végre befejezem a tizenegyedik osztályt a mai napon, és egy nyáron keresztül nem látom a nyomorult osztálytársaimat. Igen. Szeptember óta ez az a nap amire várok. Egyébként semmi kedvem nincs elmenni a - szólítsuk a hivatalos nevén - Tanévzáró Ünnepélyre, aminek úgy őszintén, ennél unalmasabb nevet nem is adhattak volna. Ahhoz meg még inkább nincs, hogy +1200 (na jó, csak 37) fokban ott rohadjak a napon a többiekkel, míg az igazgatónő elmondja a roppant fontos információit, és azt, hogy a kellemes nyarunkat töltsük minél hasznosabban. Közben pedig nézhetem, ahogy az ikertestvérem (akit legszívesebben letagadnék) begyűjti a magának járó stréber jutalmakat, amiért apu bezzeg roppant büszke. Na ja, ennél jobban semmire sem vágyom. Vagy mégis? Eszembe jutott  anyu mellett szeretnék lenni, mivel Ő olyannak szeretett, amilyen voltam/vagyok.
  Persze, hogy ne térjek el a megszokott "hagyományaimtól", és még véletlenül se okozzak meglepetést senkinek, a mai nap is 100%-osan ki fogok tűnni a többiek közül. Persze nem a teljesítményem, hanem a kinézetem miatt. Mivel a mai napra való "ünneplőt" is elhagyom valami szinten. Magassarkú? Nem-nem, maradok a jól megszokott, kényelmes magas szárúnál Egyszer Sav behozta nekem az életveszély cipőjét - ahogy én hívom, mert biztosan kitörném benne a bokám - én pedig fél perc múlva át is vittem neki, mivel ahogy mentem ki, majdnem átestem rajta. Szokásos Sky-bénázás.

~délután~

A diákoknak fél négyre kell bemenniük az iskolájukba. Az ikreket természetesen ebben az évben is apjuk viszi be. Skyler - a makacsabb és önfejűbb lány - időben elkészül, testvérével ellentétben, aki semmit nem bíz a véletlenre. Persze apjuk úgy gondolta, semmit sem akar elkapkodni, így lassan, ráérősen indult el háromnegyed négykor, habár a nyugodtságnak vége szakadt, amikor Savannah a tudtukra adta, hogy nem akar elkésni, így taposson a gázra. Hamarosan hát odaértek a helyszínre, ami a lányok iskolája volt. Savannah kipattant a kocsijukból és barátnőihez sietett, míg Skyler nyugodtan, semmit el nem sietve lépdelt az osztályához. Az egész a szokásos igazgatói beszéddel kezdődött, azt követte a jutalmak kiosztása, majd az egész vége. Szokásos évzáró.

~Skyler szemszöge~

Miután apa és a tesóm sikeresen otthagyott engem az iskolában, rettentően örültem annak, hogy mehettem haza egyedül. Gyalog. Mire vége lett a rendezvénynek, volt körülbelül öt óra, plusz még tizenöt perc, ameddig hazaértem. Otthon a pát és Savah-t a konyhában találtam, joghurt evés közben. Ezzel semmi baj nem lett volna, ha én is kapok.
- Heló.
- Szia Kicsim, jót sétáltál.
- Rohadtul. Az én joghurtom?
- Csak epres volt. Az epreset meg nem szereted, így nem vettünk - magyarázta apu, a "húgom" meg bólogatott mögötte.
- Haha, kurvára figyeltek ám rám. Az epres a kedvencem, a málna az, amit nem eszek meg, mert allergiás vagyok rá. De nektek mondhatok akármit.
- Skyler! Mindig is az eperre voltál allergiás - nézett rám Sav, mert látta, hogy végre van valami, amibe beleköthet.
- Fél percig, tedd azt, amit kérek, kérlek!
- Oké. Mondd, mit akarsz?
- Lépj hátra hármat, fordulj balra és nyisd ki a felső szekrényt. - Közben félig rám pillantott, hogy van-e még valami, én pedig gyorsan folytattam. - Nézd meg a papírt, ami ki van ragasztva. Mi áll rajta? Olvasd fel kérlek.
 - "Scott! Figyelj rá, hogy Skyler soha, ismétlem SOHA ne kapjon olyant, amiben málna van.
Figyelj, hogy ne keverd össze a málnával!".
- Hoppá - nézett maga elé apu.
- Most mit vagy úgy oda? Miért kell azon parádézz, hogy nem kaptál joghurtot. Nesze, ha ennyire kell, itt az enyém fele, edd csak meg - csúsztatta oda hozzám a pulton Savannah.
- Nem erről van szó.
- Hanem? Ha nem erről, akkor mégis miről?
- Arról, hogy engem nem értetek meg! Kiszorítotok a ti kis kettősötökből, amiért én kicsit másabb vagyok nálatok. Te meg - néztem a testvéremre -, Te Sav, egyenesen utánzol engem. És ez kibaszottul idegesít.
- Hé, vigyázz a szádra - szólt apu.
- Ch, mondd, miért is lennék rászorulva erre? - mutatott rám miközben a külsőmre tett megjegyzést.
- Nem fogod beismerni, de mindig is irigyelted, hogy nem félek mások véleményétől.
- Szánalmas vagy - forgatta a szemeit.
- Ó, igen? Lehet, hogy én szánalmas vagyok, de legalább őszinte, és egyedi.
- Miért kell megint a húgod vérét szívnod? - állt mellé apu.
- Látod? - kérdeztem, és éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel -, már megint mellé állsz, engem meg jóformán kitagadtatok. Senki sincs velem. Miért? Mert Én lennék a család fekete báránya? Ó, oké. Akkor inkább dobjatok egy éhes farkas-falkába. Jobb lenne.
- Skyler Roberts, most már tényleg fejezd be! - Apu megemelte a hangját, Savannah meg örült, hogy végre ő győztes.
- Nem érdekeltek! Utállak Titeket! Anya sosem tette volna azt velem! - Itt már ténylegesen végem volt. Elszaladtam a szobámba a táskámért, beledobáltam ezt-azt, mellé a telefonom töltőjét és a pénztárcám, majd kirohantam a házból, erősen becsapva az ajtót. Nem kiáltottak utánam, nem is szaladtak, hogy megállítsanak. Éreztem, hogy nekem már úgyis mindegy. Lehet, hogy én szúrtam el, de már régóta nyomasztottak a dolgok. Most pedig, hogy elmondtam, megkönnyebbültem. Oké, lehetséges, hogy eltúloztam azt, hogy Utállak Titeket, viszont nem érdekelt. Nem érdekelt már semmi. Csapjon el egy kocsi, vagy akár egy öreg néni a nyugger robogójával is megteszi. Aztán sírhatnak, hogy mit is csesztek el.
 Szipogva rohantam az utcán egészen a Hyde Park bejáratáig. Megálltam, előkutattam a telefonomat a zsebemből, mivel úgy terveztem, hogy felhívom Carter nénit, hogy nem-e költözhetek hozzá. Igaz, hogy csak a város másik felére kerülnék, de távol a család önző felétől, és legalább anyu lélekben velem lehetne - vagy a képeken. A zsebemből kiszedett cuccoknak csak egy részét tettem vissza, ugyanis a telefonom és egy papírzsepi fontos kellék. Éppen kifújtam az orromat, amikor autózúgást hallottam a hátam mögül, megfordultam és láttam, hogy egy kis teherautó közeledik felém egyre gyorsabban. Még fel sem észleltem, amikor egy erős kéz megragadta a csuklómat, és gyorsan - még az autó odaérte előtt - elrántott onnan. Nem ismertem a "megmentőmet", és nem értettem, miért éppen engem ment meg? Miért nem sétált el?
Amikor már teljesen felfogtam a dolgokat, és sutba vágtam a sok millió kérdést, amit már magamnak feltettem, szemügyre vettem a fiút, aki még mindig ott ült mellettem. Szőke haj, gyönyörű kék szemek és piercing a szájában - úgy, hogyan én is akarok magamnak.
- Szia, Luke vagyok. Na és Te? - mutatkozott be nekem, én pedig vettem, hogy elég régóta bámulom.
- Hé, Luke. Haver, merre jártál? - kérdezte egy srác, aki bizonyára a haverja, majd rám pillantott. - Ó, helló. Hát te ki vagy?
- Éppen mondani akarta, de te belepofáztál. Mondd csak - mosolygott Luke.
- Skyler vagyok, de általában Sky-nak szoktak szólítani. - Amint kimondtam, a nemrég elhúzott autó ismét felénk közeledett. Luke hátulról lefogott, hogy ne essen semmi bajom, a nagyszájú pedig elém. Nem értették meg, hogy nem vagyok porcelánbaba, sem pedig plázamacska, akit meg kell védeni, különben egy műkörömmel  kevesebb. Az autóból villámgyorsan három férfi ugrott ki, majd ugrott vissza velünk együtt. Mivel lefogtak.
- Most megvagytok!